Buddha nyomában

Ma van a 35. születésnapom.
Az ilyen határkövek gondolkodásra ösztökélnek.
A tűnődéseket megszakítva a Nepál útikönyvet olvasom "a la Lonely Planet".
Azt írja, hogy Siddharta Gautama 35 évesen világosodott meg a Bodhi fa alatt meditálva. Pont annyi idős volt, mint én. Persze ez még semmit nem jelent.

33 évesen indultam el Szent Jakabhoz Santiagoba, a kereszténység egyik legnagyobb zarándokútján...és útközben találkoztam önmagammal. Sors-szerű felismerések és találkozások.

35 évesen elindulok a Himalaya magas hegyeiben eldugott kolostorok felé. Nem a buddhizmus felé, inkább valami természet-szeretettel egybeszőtt spirituális hit vezérel. De útba fogom ejteni Buddha szülőhelyét is. Biztos nem fogok megvilágosodni. És ezek a párhuzamok azért nem vonatnak le velem semmilyen messzemenő következtetést. De még egy indokkal több, hogy elgondolkodjam, valójában miért pont akkor esett le a karmaszalagom, mikor épp a legjobban voltam beletemetkezve a nepáli út szervezésébe... vajon összefüggésben van az úttal?

és most hümmögök. magamban, egymagamban.
Minden kocka összeáll majd - előbb vagy utóbb.

Az az egy biztos, hogy Buddhának igaza volt, mikor azt mondta, hogy a "Boldogsághoz nem vezet út, az út maga a boldogság."