2010. január 12., kedd

tervmódosulás

Hála az Indiai Nagykövetségnek (vagy államnak), akik új belépési szabályt vezettek be, és a tájékozatlanságunknak, módosítani kellett a tervet.

Az első miatt azért, mert ha többször akarunk Indiába belépni, a kilépés és a következő belépés között legalább 2 hónapnak kell eltelnie! Ez új dolog, és senki nem érti, még a vízumos kislány sem tudott rá magyarázatot adni.
Ezért több időt (pontosan 2 hónapot) kell majd Nepálban töltenünk. Ez egyrészt jó, mert több dolgot tudunk ott csinálni. Bár az Everest Alaptábor-túrára talán még így sem fogja futni az időből.

A tájékozatlanságunk meg abból állt, hogy nem vettük figyelembe (tudatlanul) azt a tényt, hogy Ladakhban február végén még kemény tél van, lévén "kis Tibet" 3500 méter átlagmagasságban fekszik. Emiatt a téli hónapokban (október és április között?!) el van zárva a világtól. Ami egyrészt jó, mert nincs sok turista, másrészt rossz, mert nehéz megközelíteni, és iszonyú hideg van
(-30 is lehet!), a szállásokon nincs fűtés. Viszont könnyebb a lakosoknál üres ágyat (ágyfélét) találni, ha az ember túrázik...

Első gondolatunk az volt, hogy megfordítjuk az útvonalat, kihagyjuk a Thar sivatagot, és kezdünk Jaipurral, majd Agra és kelet felé folytatjuk.. Varanasi - Darjeeling. S Kelet felől lépünk be (Kakarbittánál) Nepálba. Így Ladakhot a végére hagyjuk, Nepál utánra, április végére - május elejére. De mivel az útikönyvek szerint a buszjáratok csak május eleje/május közepe táján indulnak be, nem tudom, hogy április végén el tudunk-e jutni valahonnan (Srinagar vagy Manali) Lehbe.

Ez most a nagy kérdés! AKi tudja rá a választ, szóljon, mert nagyon-nagyon szomorú lennék, ha pont oda nem tudnánk menni!
Köszönöm előre is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése