mégsem volt elég az utazàsbôl?

Ulök a munkahelyemen, az esôs Pàrizsban, s bàr màjus 13-a ôta rendkivül örültem a ténynek, hogy ismét civilizàlt földön lehetek, s fôleg ebben a csodàs orszàgban, ami maga a gasztronomiai paradicsom (jelentem, visszahiztam eredeti sûlyomra, hol van màr a pokharai 53 kg??!!).
De ma valahogy mély nosztalgiàval nézegettem Lucajano blogjàt (aki még nem ismerné: mindjartottvagyunk.blogspot.com) - egyébként januar ota folyamatosan követem ôket, a blog csupa élvezet, s innen is jelentem, hogy imàdom Jano képeit.

Hosszan elidôztem a Srinagar - Ladakh posztoknal, elmerengve a fotokon, s egyszercsak azon kaptam magam, hogy következô utunkat tervezem!!!
Pedig alig egy honapja még azt mondtam, hogy pàr évig nem megyünk mi messzire, maradunk a jô öreg Eurôpàban, s fôleg legalabb 40 évig nem tesszük làbunkat indiai földre (Kasmir és Ladakh tartomànyt nem vesszük bele e tilalomba, lévén elég önnàllô tartomànyok)!
S làm, most màr papirra is vetettem a következô ut tervét!
Na de mikoris? Azért senki ne izguljon, nem most lesz (sajnos), mert a következo 1-2 évre màs terveink vannak, amibe sajnos nem fér bele egy ilyen hosszu ût. De soha nem mondom, hogy soha.
Ami késik, remélem, nem mûlik, s nemsokàra ujra a Dal-tô vizében gyönyörködhetünk, làbunk érintheti a Drass völgyének füvét, s megcsodàlhatjuk tàn a Zanszkar völgyét is...

konklúzió

India valóban "incredible", ahogy a turisztikai szlogen jelzi, csakhogy nem minden esetben pozitívan "hihetetlen". Azzal a low budget-vel, amivel mi rendelkeztünk, ill amivel mi szoktuk meg az utazást (s amivel más földrészeken nagyon kényelmesen elutazgat az ember), itt sokkal több kompromisszumot kell kötni, sokkal több nehéz órát kell eltölteni, mint mondjuk egy dupla ekkora kerettel rendelkező út esetében, ahol tiszta hotelekbe lehet menekülni India kaotikus utcái elől.

Az első két hét még érdekes és minden percében izgalmasvolt (bár napról napra megterhelőbb), azt hiszem, legközelebb sem töltenék ennél többet ebben az országban (legalábbis az igazi indiai részén). Jaipur-Agra-Kajuraho-Varanasi örökre szép emlék marad, nem felejtem Kőrösi-Csoma Sándor sírját sem Darjeelingben.

Nepál két hónapjából a Katmandu környéki newar építészeti emlékeken túl főleg Bodnath, a tibeti buddhista hangulat fogott meg, ill. az Annapurna trekk szőröstül-bőröstül, főleg a Manang környéki völggyel, Braka kedves kis házaival. AZok a hetek voltak a legszebbek az országban.

Az út számunkra legmaradandóbb élményét Ladakh adta. Ebbe a kis-Tibetbe rögtön beleszerettünk, minden percét élveztük, ez az a táj, ahova bármikor visszajönnénk. Egy még viszonylag érintetlen, drámai táj, átitatva a tibeti budhizmussal és tele őszintén mosolygó emberekkel! Egy olyan hely, ahol feltöltődik az ember.
Kasmir szintén nagyon pozitív élmény volt, a gyönyörű srinagári Dal-tóval, és rendezett, tiszta tájaival.

Összességében nem bántuk meg az utat, annak ellenére, hogy kicsit csalódtunk Nepálban, amitől nagyon sokat vártunk. Rengeteg szép dolgot láttunk, találkoztunk néhány őszintén (s több ál-) kedves emberrel, s átéltünk olyan dolgokat, amit tuti, hogy máshol és máskor nem tettünk volna.
Szép volt, jó volt, érdekes tapasztalat volt.
Még sokáig kell emésztgetnünk, s egy kis időnek el kell telnie, hogy újra egy hosszabb útba vágjuk a fejszénket.
De bátran ajánlom minden merész hátizsákos turistának!

utolsó napok Indiában - Delhi

Srinagárból bő egy órás, kellemes repüléssel értük el a fővárost. Felszálláskor kint 23 fok, a gépen kb 18-19, leszálláskor Delhiben 43 C (árnyékban)!!
Enyhe sokkot kapott a szervezetünk ettől a hőmérséklet-ingadozástól, kellett néhány óra, hogy megszokjuk a fullasztó hőséget.
Mivel nem találtunk csomagmegőrzőt a reptéren, s nem akartunk bebumlizni busszal a ragadós hőségben, s szállást keresni, kinézve egy hotelt a Jama Masjid mecset mellett, egyből odavitettük magunkat egy előre fizetett taxival. Némi kiabálás és fenyegetőzés árán sikerült odajutni, mivel a taxis nem akart dolgozni (viszont mi az ő kocsiját akartuk, mert egy régi Ambassador volt, amit az utcákon már sokszor megcsodáltuk, s végre ki is szerettük volna próbálni), s nem akart bevinni minket a mecsetig (szerintem nem ismerte az utat a mecset körül). Végül csak bevitt, bár többször kérdezősködnie kellett. Már mikor megérkeztünk a mecset körüli utcákba, a szokásos indiai kosz és káosz fogadott, szegénység, tipikus ó-Delhi, megfűszerezve a muszlimok kaotikus kavalkádjával. Ugyanis a mecset India legnagyobb mecsete, s mint ilyen, maga körül csoportosítja a főváros muzulmán lakosságát. A hotel Bombay Orient (amit a leírás alapján a Guide Routard-ból kinéztünk) kívülről szörnyű volt, lerobbant, egy zajos, bazár-utcában. Meg is ijedtünk hirtelen, de mikor beléptünk, kellemes hűvös és az Indiában nem megszokott szállodai rend fogadott. Kedvesen mosolygó recepciósok, profik, londínerek, mindenféle service-pult... szóval ez egy puccos kis guest house, vagy hotelecske. Az árak is ennek megfelelőek, a légkondis szobát drágállottuk (1100 rupia), így 600ért egy ventillátorosat kaptunk a földszinten, folyosóra nyíló ajtóval-ablakkal. Ami jobbnak bizonyult,mint egy utcára nyíló, mivel a hűs folyosóról kapta a hűs levegőt. Pedáns tiszta, csempézett szoba, ropogós-tiszta ágyneművel, kellemes hőmérséklettel, TV-vel, tiszta fürdővel.
Itt töltöttük a hátralévő másfél napunkat, mivel Delhi hőmérséklete ezen évszakban annyira meleg, hogy egy óránál több "városnézést" nem bírtunk ki (=környéken bóklászást) napközben, de még este se nagyon, így napi 5-6 zuhanyozással, és a fél órás kinti séták több órás szobai hűsölésével ütöttük el utolsó óráinkat Indiában. De nem bántuk meg. Ó-Delhi valóban érdekes (lehet), a mecset nagy és szép, ellenben az őrök otrombák, bunkók és fanatikus muzulmánok cseppnyi megértéssel sem bírnak, és át akarják vágni az embert(Belépő kérésével, amikor ingyenes a mecset, majd mikor reklamáltam, közölték, hogy ez fényképező jegy, holott nem is volt a kezemben/nyakamban gép. Csak feltételezték, hogy a táskámban van).Hát visszamentem táska nélkül, akkor is fizettetni akartak, mire belenevettem a szemükbe, majd mikor rájöttek, hogy tőlem nem szednek ki egy petákot sem, ismét elállták az utam, mondva, hogy nem mehetek be fedetlen bokával és alkarral (normál poló és térd alá érő nadrág volt rajtam!). Hát jó, felvettem hát a 100% műanyag, rózsaszín virágokkal díszített, térdig érő klepetyust. De sokáig nem bírtam a sétálást, mivel a mecset valójában egy hatalmas, nyitott belső udvar, árkádokkal, és egy kupolás résszel körülvéve. S a forrón tűző naptól (ami 43-45 fokot produkált árnyékban) úgy felhevült az udvart borító kő, hogy mezítláb képtelenség volt rajta járni. Így égő talppal futkároztam árnyékból árnyékba. Az egyik oldaláról szép kilátás nyílik a Vörös Erődre, amit sajnos nem néztünk meg - a hőség miatt. Amúgy a mecsetbe is egyedül mentem, Galien bedühödött az első próbálkozásunkkor bunkón viselkedő őrökre, s így az összes muzulmánra, s inkább a szobában maradt HBO-t nézni.

Este finom vacsi az utcán, jó kis csirkéket sütnek itt, finom chapatival. Desszertnek egy marék datolyát rágcsáltam el, mivel ebből több fajtát árultak kis gurulós kocsikból.
Korai fekvés, mivel másnap 5kor keltünk, hogy 6ra kiérjünk a reptérre.

A taxi kifelé 400 rupiába került (de legalább a szálloda elintézte, hogy ilyen korai órán pontosan ott álljon a kocsi a ház előtt, amiben előző este, a rendeléskor nem nagyon bíztunk, látva az utca és a környék állapotát), s a sofőr száguldozva fele annyi idő alatt tette meg az utat, mint amit a hotelben előre jeleztek. 40 perc helyett 20 perc alatt kint voltunk. Mondjuk forgalom nem volt, de egy halálfutam volt az egész! még utoljára India nem spórolta meg tőlünk ezt az élményt, csak hogy biztos emlékezzünk erre az országra!

Boldogan léptünk be a reptér légkondis várótermébe, a nyugati világ kapujába. Itt minden drágább volt, de legalább minden tiszta és az eladókkal nem kellett alkudozni az árakon, s nem jöttek oda hozzánk 2 mp-enként emberek, akármit is eladni... (mint kint, abban az igazi Indiában).

8 óra repüléssel értük el Európát, Londont szinte könnyekig hatódva üdvözöltük! Végre ismét az öreg kontinensen lehetünk! Soha nem tértünk még vissza ilyen boldogan sehonnan!
Párizsban a késői tél ellenére (8 fok volt, mikor este fél 6kor leszállt a gépünk!, május 13án!) boldogan léptünk be a lakásunkba.
Végre hazaértünk!

Kasmir - Srinagar

(úton Kasmir tartomány keleti felén, a Zojila hágótól nyugatra)

Kasmir tartomány India északnyugati csücskében található, a Pakisztáni határ mentén. Mivel Pakisztán (s jobbara Kína is beszállna a csatába) is magának követelné, igy mar több, mint 50 éve forr itt a hangulat. Ezért India katonaságának nagy része Kasmir tartományban tanyázik. Már Ladakhban is lépten-nyomon katonákba és kaszárnyákba botlik az ember, s ez a hangulat itt is folytatodik.
A Zojiláról lefeléjövet amúgy inkább az az érzésünk volt, hogy nem is Indiában vagyunk, hanem valami muzulmán országban, Iránban vagy Pakisztánban. Indiai még Srinagárban, a tartomány legnagyobb városában is alig van (ill persze hogy van, de nem ez a jellemző).

Srinagar a Dal tó partján (körül) fekszik, "house boat"jairól (lakóhajóiról) híres. A 19. században, a brit gyarmati uralom alatt tilos volt volt idegeneknek földet venni a városban, ezt az angolok úgy kerülték meg, hogy ház helyett hajót építettek, méghozzá nagyon is kényelmeset, s azon laktak urak módjára. Azóta már kb 1200 lakóhajó épült, aminek többsége a turisták rendelkezésére áll, viszonylag borsos áron.










Ez egyrészt a tavat festőivé teszi, másrészt nagyon kellemest lakólehetőség. A város amúgy 1600 méteren fekszik, s körös-körül havas hegycsúcsok néznek a kristálytiszta tóra. Festői. Srinagár a mogul császárok alatt sok függőkerttel gazdagodott (India pár száz évét határozták meg, az ő építészeiket dicsérik Jaipur, Agra legszebb nevezetességei, mint pl a Taj Mahal, vagy az agrai Vörös Erőd). A kellemes klímájú város kedvez a szép virágoknak, a kertek azóta is Srinagár nevezetességei.
(íme néhány kép, amit az egyikben készítettünk. Felhívnám a "modern" fűnyíróra a figyelmet! :))






Első éjszakánkat egy - még a gyarmati időkből itt maradt - hangulatos, a történelem penészes illatával átitatott kis hotelecskében töltöttük, szobánkból piros futórózsákkal teletömött kertre láttunk.

Érkezésünk után várost néztünk (amibe egy isteni indiai étterem felfedezése is belefért), majd az egész délutánt a Dal tóra települt lakóhajók csodálására szántuk, ill. hogy ezek közül kiválasszunk egyet a következő éjszakára.

Itt szeretnék befűzni egy hasznos tanácsot azoknak, akik hasonló módon kívánják felfedezni Srinagárt, s nem kívánnak előre lefoglalni sok-sok pénzért egy ki tudja, milyen lakóhajót. (bár ajánlhatnánk a Blue Delphint is, ahol mi voltunk, de szerintünk jobb hajót is kap a szemfüles alkudozó ennyiért, ha követi a tanácsainkat)

Először is el kell indulni gyalog a tó partján, bal kéz felől egymás mellett sorakozó lakóhajókban gyönyörködve. Nem hallgatva a lépten-nyomon kínálkozó hajó-dílereknek. Kb 700 méter múlva (a távolságokat mindig rosszul mérem fel, de kb 10 perc gyalog) megérkezik az ember a Nehru Parkhoz. Ez egy Cafetaria (messze elkerülendő amúgy, silány kínálata és drága árai miatt) a tó egy kis szigetén, ahova 5 Rupiáért átvisz egy csónak, ha kávézni akarna a turista. Itt a Nehru Parkkal szembeni csónak (sikara) kikötőben meg kell alkudni egy egyszerű csónakra (vagy egy fedett sikarára), egy órás kört 150-200 rupiáért kínálnak, de erősen tartva magunkat az árhoz max 100 rupiáért meg lehet úszni a hajókeresésre a csónakot (ennek töredéke az ár, de ennél alacsonyabb áron turistának úgysem adják).
S megmondani neki, hogy induljon befelé az első sor mögötti hajók felé, a Nehru park melletti Cafetaria bal oldalán nyílik egy kis "utca" (vízi), aminek két oldalán piac van. Itt az első (jobbra nyíló) mellékágon NEM kell lemenni (ennek sarkán van a Police is), hanem tovább egyenesen. A víziút nemsokára kiszélesedik, s egy nagy, vízililiomokkal teleszórt vízfelület bontakozik ki, körbe hajókkal. Itt, ezen a második "utcán", a szemben található hajók nagyon pofásak voltak, mikor ott jártunk, a tulaj mindig a hajón van, ki kell kötni, megkeresni, s megalkudni. Nem szabad az elsővel, legalább 3-4et meg kell nézni a döntés előtt. Mi 1400 rupiáért aludtunk (inkl reggeli és vacsora, ill oda-vissza transzferek a szárazföldre), ami még a szuper minőséget tekintve is az alkudható ár teteje. VIszont mi elkövettük azt a hibát, hogy az általam javasolt (s később a hajótulaj által megerősített) módszert nem követve dílerrel kerestünk hajót, aki egyből levett 200 rupiát, tehát ha mindezt mi találjuk, akkor 1200 rupiából megvan az éj kettőnknek. S még így sem a legolcsóbb (viszont a 2. legjobb kategóriájú hajóban voltunk). Szóval szerintem max 1000ből egy nagyon jó szoba szerezhető, alacsonyabb konfort már 600ért is, egy távoli, ám nyugodt hajón. Érdemes olyan hajót választani, amin nincs indiai család (mint turista), mert ők rettentő hangosak és sokáig fent vannak! A víz meg viszi a hangot... tehát ha a szomszéd bárkán népes indiai családot látunk, menjünk tovább...

Így nézett ki a mi hajónk. Csodás nyugalom vette körül, Rasheed, a tulaj nagyon kedves volt (bár minden hájjal megkent üzletember), egyszer még visszamegyünk, de legalább egy hétre, annyira kellemes ez a pihenési forma a víz és a rengeteg liliom közepén.




Sajnos második srinagári napunkat egy sztrájk kettébe törte, azaz emiatt nem tudtunk bemenni a bazárba, amire én nagyon kíváncsi lettem volna (mivel minden zárva volt, s mindenki szerint veszélyes lett volna a katonai készültség és az utcai verekedések miatt). Ehelyett elmentünk mogul kertet nézni. Majd mikor az eső megakadályozta a további kirándulást, délután 3 után dideregve csónakáztunk át a hajóra, becsekkolva a pihe-puha szőnyegekkel felszerelt kényelmes szobánkba, s a nap hátralevő részét a hajón töltöttük, egyedüli turistaként birtokba véve azt.

Másnap egész reggel a madarak és a víz bámulása (végre kisütött a nap) volt a program, ill kölcsönkértük a kis csónakot, amivel tettünk egy szép kört a nádas-szigetek pettyezte tavon.

Majd délben kimentünk a reptérre egy motoros riksóval (tuktuk) 150 rupiáért. A bácsi nagyon rendes volt, hogy ennyiért kivitt, mert ez a helyiek ára (ezt a hajós tulaj mondta, hogy turistának 200 rs). A kb 16 km-re lévő reptérre kb 45 perc alatt értünk ki. Viszont a riksaw nem vitt be az ellenőrzőkapun belülre, hanem letett a rácsok előtt. Nem vészes, de tudni kell, hogy ezután még kb 1,5 km a reptér épülete.
A rácson túl több ellenőrzési pont van, ahol a papírokon túl minden csomagot többször átnéznek, átvilágítanak. Majd - esetünkben gyalog - meg kell tenni az épületig vezető utat, ahol újra kezdődik a nevetséges ellenőrzési procedúra. 2 ellenőrzés, majd becsekkolás, majd ismét ellenőrzés. Itt a nőket bugyiig átvizsgálják, elkobozva minden gyanús krémet, tégelyt, stb. A pasikra meg épp hogy ránéznek (se a turbánt nem vetetik le, sem nem tapogatják át őket), sőt még a megkezdett ásványvizeket is bevihetik! Így javaslom, hogy aki párban utazik, a nő adjon át minden csomagot a férfinak, így hamarabb és kevesebb fejfájással megússza az ellenőrzést.
Az útikönyv szerint a srinagári reptér felér Bagdad repterének biztonságával. Hát igen, ezt tapasztaltuk.

J&K tartomany (azaz Jammu es Kasmir), Ladakhbol Srinagarba

Ezek a kepek meg az elozo napon keszultek, a "puja" elso napjan a kolostorban.

szerzetesek ontik a tibeti teat a kozonsegnek:

a neni valoszinuleg a Majmok bolygojaban volt mellekszereplo...




Majus 6-an meg egy finom kave a "Bon appetit" etteremben, a fincsi napsutest elvezve, majd 11kor elindultunk kamiont stoppolni, vagy barmi jarmuvet, amivel tovabbhaladhatunk Lamayuruba (125 km). Mivel napi egy busz megy hajnal 6kor Kargilba, ami megall ebben a pici faluban, ill egy masik busz 8kor, s egyikhez sem kivantunk felkelni, Yakub Batapa tanacsat kovetve kamionnal kivantuk lekuzdeni a 125 kmt.
Yakub Batapa amugy Galien egyik kavehazi kliensenek, egy hires fotosnak regi baratja, aki az elsok kozott nyitott vendeghazat Lehben. Nagyon kedves bacsi, jot teaztunk nala, s beszelgettunk a kozos ismerosrol, ill tobbek kozott sok jo tanaccsal is ellatott minket.

Szoval a stoppolas nem jott ossze, igy vegul az egyetlen fennmarado lehetoseg utan nyultunk: du 3kor indulo busszal (ami Srinagarba megy amugy) elhagytuk Leh napsutesben mosolygo varosat. Lassan kanyarogtunk a majdnem ures busszal az Indus volgyen at, gyonyorkodve a dramai tajban.
Lamayuruba vegul egy feloras kajaszunet beiktatasat kovetoen este 8kor erkeztunk, 5oras zotykolodes es istentelen szerpentinek utan.
Szuper! - mondtuk, mikor a busz kitett a vaksotetben a szerpentin egyik kanyarjaban, s a sotetben egy utra mutatott, amin lefele kell haladni, ha el akarjuk erni a volgy aljaban pislakolo fenyekkel hivogato falut. Elindultunk hat a suvito szelben, egy helyi utmutatasat is kikerve vegul egy nyaktoro osvenyen talaltuk magunkat (masnap a vilagosban szornyulkodtem, hogy "meg jo, hogy tuleltuk, s nem csusztunk le a volgybe!"), ami bo felora utan levitt a faluba. Szerencsenkre a legjobban kivilagitott epulet egy hotel volt, meghozza az egyik legjobb utunk soran. Nemi alku a kedves alkalmazottal, s 300 rupiaert egy tiszta, korrekt szobat kaptunk, ami - mint reggel kiderult - pont a tobbszaz eves kolostorra nezett (emez az udvar masik oldalan volt).





Masnap a napsutesben Lamayuru felfedezese, s eloszoris "home stay" keresese. Ugyanis egy csaladnal szerettuk volna tolteni utolso ladaki ejunket, hogy az eletukbe jobban bekukkanthassunk. Talaltunk is egy igen mocskos hazat, kedvesen es fogatlaul mosolygo nenivel.
A nagypapi a konyhaban ult, bamult bele a semmibe es imamalmat forgatva imadkozott:


Bolyongasunk kozben talalkoztunk egy felenk yakkal, ami a hazak kozott poroszkalt (Ladakhban valoban lepten-nyomon jakokba botlunk), s felfedeztunk egy sokkal szimpatikusabb vendeghazat, napsutestol meleg, kolostor-szeruen festett szobaval (amolyan uvegezett verandaval - Dragon guest house). Mivel ugyanazon az aron kinalta magat,s konyhaja is tisztabbnak mutatkozott, arrol nem beszelve, hogy ezt is egy csalad vezette, akik ott eltek, igy vegul lemondtuk a "csaladnal alvast", s egy finom ebed utan (amit a domb tetejen levo hotelben fogyasztottunk el bagoert) lekoltoztunk a vendeghazba.






Mivel egesz delutan esett, igy kicsit ingerszegenyre sikeredett. Haziakat neztuk, nezelodtunk a konyhaban, majd mikor igazan huvos lett, beultunk hozzajuk a kerozin altal futott kis melegeto kore a telikonyhaba. FInom vacsora a csaladdal es egy 12 ujju szerzetessel (nem tevedes, ket pici, ficego pot-kisujja volt), majd finom alvas.

Masnap a hazi chapati es omlett utan felvitt a hazibacsi minket az utra, ahol a kovetkezo masfel orat hiabavalo stoppolassal toltottuk - miutan a Lehbol Kargilba tarto busz teljesen tomve volt, s arra nem tudtunk felszallni.
Vegul elsetaltunk az uton a kovetkezo kaszarnyaig, s a katonak segitsegevel sikerult leintenunk egy kedves szikh sofor vezette kamiont, amivel megtettuk a kovetkezo kb 120 kmt Kargilig (4 ora).

Uton Lamayurubol Kargilba:




Kargil egy szep fekvesu tranzitvaros, zajos, foleg muzulman, hianyzik a ladakiakra jellemzo nyugodt kedvesseg. Mindenki nyomul, elokerul az indiai eroszakossag.
A kamion a varos elott tett ki, mert a sofor aznap nem ment tovabb. Igy a hatralevo 4 km-t gyalog tettuk meg. Faradtan ertunk Kargilba, ahol a kovetkezo problema a szallas volt. Minden nagyon draga, foleg a szinvonalhoz kepest! Szornyu mocskos szobakat adnak 300 rupiakert! Vegul 250ert egy viszonylag tisztat talaltunk valami Palace hotelnek hirdetett porfeszekben, kozvetlen a buszpalyaudvar melletti utcaban.

Kovetkezo programpont a tovabbjutas megszervezese volt. Nem egyszeru, meg most sem, hogy minden dzsip uresen megy Srinagarba. Mindenki hajnal 2kor akar indulni, mivel a Zojila hago delelott 10kor zar ebbol az iranybol, igy 9ig at kell jutni (hogy 10re Sonamarg magassagaba erjen az ember a tuloldalon). Vegul ezt az infot megtudva kiszamoltuk a dzsip-dilereknek, hogy ha 3-4 ora az ut, akkor eleg 5kor indulni ahhoz, hogy 9re aterjunk. Ebbe vegul belementek, s a kezdeti fejenkenti 2000es arat is sikerult lenyomni az altalunk elsore "kinalt" 500 rupiasra (mivel Yakub Batapa kioktatott, hogy minden cent nyereseg nekik, ugyis Srinagarba mennek az uj turistaert, igy a ladaki szezon elejen).

Esti seta, estebed es egy gorogdinnye megosztasa mas hindu szallovendegekkel, nemi beszelgetessel, majd korai fekves.

Kargilbol hajnal 5kor indultunk, a megbeszelteknek megfeleloen egy kenyelmes dzsippel, kedves soforrel. A kotelezo check-pointnal torteno megallo utan (Kargil szelen) a tajat csodalva telt az ut. Foleg Dras varosanak volgye a csodas, eldontottuk, hogy ide MINDENKEPP vissza kell jonni, hosszabb turara, annyira megkapo volt. Sajnos fotot ekkor nem nagyon tudtam kesziteni, mert felvettunk egy helyit, aki elfoglalta a helyem az ablaknal, s a kocsi kozepebol a nagy zotyoges kozepette nem tudtak fenykepezni.



Zojila - azaz a csupan 3400 meteres Zoji hago, ami a Srinagar es Kargil (azaz Kasmir es Ladakh-Zanszkar) kozti fo osszekottetes, majd fel evig zarva a ho miatt. Ezt latva megertettuk, miert.


A hago utan ilyen a volgy:


d="BLOGGER_PHOTO_ID_5470281618611229890" />

A Kargil - Srinagar kozti ut az egyik legszebb tajon vezetett at, amit eddig lattunk (bar nehez 'leg'ekben beszelni). A koparbol, a zold Dras-volgyen at felmentunk a havas, gleccserekkel tarkitott hagora, majd a saras tuloldalon le (itt nagyon orultunk, hogy dzsippel jottunk, s nem busszal, ami igen eletveszelyesnek tunt a csuszos saros uton).

12 elott nemsokkal ertunk Srinagarba. Mar a varoshoz kozeledve beleszerettunk Kasmirba is. A foleg muzulmanok lakta videk tiszta, rendezett, "tiszta Europa". Csodas hegyek, havas taj, lovak, sebesen suhano tiszta folyok... csodas!

(Srinagarrol es az utolso napokrol majd csak otthon tudok feltenni kepeket, mert most mennunk kell - epp a forro, 45 fokos Delhiben varjuk a gep indulasat)

Ladakh, kirandulasaink az Indus volgyeben (motorral)

Majus 3-an a Leh kozeleben levo maradek kolostort neztuk meg:

Elobb Stokba mentunk, ahol a 19. szazad ota el a kiralyi csalad (ill ma leszarmazottai, akiket ma is kiralynonek es kiralnyak hivnak, holott hivatalosan nem is letezik a cimuk), ahol egy pici muzeum ismertet meg a csalad hasznalati targyaival es tortenetevel.


Majd Mathoba gurultunk tovabb, ami egy ujabb szep volgy vegeben, egy ujabb sziklas kiszogelesen fekszik. Mivel a masnap kezdodo puja miatt (=unnep) a szerzetesek Lehbe mentek, igy a kolostort zarva talaltuk, igy csak az ablakon keresztul tudtunk bekukucskalni, s nagyot setalni a domboldalon talalhato faluban, a sok-sok feherre meszelt sztupa kozott le a volgyig, ahol ujabb jakokkal talalkoztunk.




Kis technikai bibi (a kuplungkar eltorott a motoron) utan visszatertunk Lehbe ebedelni, majd delutan Spitok kolostorat neztuk meg, ami Lehtol 7kmre talalhato, egy festoi dombon, amugy kevesbe festoien a katonai kaszarnyak es a repuloter koze beekelve.


Kilatas Spitokbol az Indus volgyere:

Kilatas a repuloterre - a kifutopalya "hosszat" elnezve megertettuk, miert fekezett oly vadul a Boeing! :))



Utolso motoros napunkon egy kellemesre nyujtott reggeli utan nekivagtunk - engedely nelkul - a Kardonglanak, azaz a Kardong hagonak. Ez - allitolag, de mi mar nem bizunk a "leg"ekben - a vilag legmagasabb autoval atszelheto hagoja, 5600 meter magas!
Mivel elozo nap keson eszmeltunk, s mar nem volt idonk kervenyezni az amugy 100 rupiaba kerulo engedelyt, igy nekivagtunk anelkul, berizikozva, hogy visszaforditanak. Az elso ellenorzopont elott ugy suhantunk el (keson vettuk eszre, hogy a muki a bodehoz kepest az ut masik oldalan ucsorog), hogy az ellenor csak bamban bamult utanunk, de egy szot sem szolt.
Majd 4300 meteren, egy katonai tamaszpontnak kinezo masodik ellenorzoponton sarmomnak es a helyi katonak kedvessegenek koszonhetoen vegul engedely nelkul engedtek tovabb, bevesve utlevelszamomat a nagykonyvbe.




A csucs csucs volt, Galien heveny hegyibetegseggel kuzdott, en meg sem ereztem az 5600 metert, s boldogan szankoztam a majusi hoban, a lobogo imazaszlok kozott. A hago az Indus volgyet es a Numbra volgyet valasztja el (a Numbra folott mar a Karakorum hegyvidek talalhato, ami Tibethez tartozik - nagy resze, ha jol tudom).
Lefelejovet a motor bekrepalt, elobb azt hittuk, hogy kifogyott a benzin, ezert a katonai ellenorzoponton voltunk olyan pofatlanok, hogy kertunk benzint (penzert persze). Ingyen adtak, hatalmas mosolyok kozepette, majd a katonak ragaszkodtak hozza, hogy elteazzunk veluk. Igy esett, hogy a kovetkezo fel orat a nagyon kedves es humoros katonakkal toltottuk, csajt (tejjel es fuszerekkel fozott tea) kortyolgatva 4300 meteren.

Cimcsere, fotozkodas, majd indultunk lefele. Az uton rajottunk, hogy nem a benzin hianya volt a ludas, s vegul megtalaltuk a hiba okat: ma egy ujabb kabel szakadt el: a gyorsito, vagyis a gazkar kabele. mivel szerencsere az ut 99%ban lejtett, igy motor nelkul gurultunk lefele a hagorol a katyus, tocsas uton (mivel fent ho volt, ami olvadt, igy jo vizesek lettunk nyakig).

Kesoi ebed, majd meg felmentunk a Shanti Sztupahoz (Lehben), ahonnan gyonyoru a kilatas a fovarosra. A naplementeben elveztuk a varos es a volgy, meg a hegyek latvanyat.


Mai napon (majus 5-en) a ma kezdodo puja-n vettunk reszt, ill az elejen (azaz unnep). Hogy a szamunkra, hozza nem ertok szamara tapasztalhato lenyeget leirjam: a Leh kozpontjaban levo templom telis tele van szerzetesekkel (akik a volgy nehany kolostorabol is idesereglettek erre a hetre), bent a mikrofonnal egy szerzetes kantal, mig a tobbiek kovetik, beleertve az udvar lepcsojen ucsorgo helyieket is. A helyiek egyebkent majd mind kezi imamalmot forgatnak, az Om mani padme hum mantrat mondogatva, vagy malajukat morzsoljak, mig ajkuk neman mozog. Egyesek a templom korul talalhato imamalmokat forgatjak (azaz az oramutato jarasaval megegyezoen rojak a koroket a templom korul), masok esznek, mivel reggel a szerzetesek mindenkinek egy hatalmas cipot osztottak ki, es a mar ismert szornyu sos-vajas teat (ez esetben inkabb vizet, mert teaize nem volt). A kepet a kobor kutyak egeszitik ki, akik az udvaron tenferegnek eledelt keregetve.









Lehben nem szabad pénzt felvenni, mert 2-3 órás (!!) sorok állnak az ATM-ek előtt! Ez nem vicc, s nem egyszeri eset, minden alkalommal ez volt, mikor elmentünk egy előtt! :)